Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



A természetben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, a vadonban ez az életforma előnyös a számukra, mert a túlélés esélyeit növeli.

  E kedves kisemlősök szelídített változataiban is fennmaradt a társas ösztön, ha azt akarjuk, hogy tengerimalacunk jól érezze magát, vegyünk mellé társat. Gyakran halljuk, hogy az egyedül tartott tengerimalac hamar megszelídül, egymaga is jól megvan. Aki ezt állítja, valószínűleg a saját érdekeit tartja szem előtt, még a külön ketrecben, de egymás mellett tartott tengerimalacok is jobban elvannak, mint az egyedül élők. Érezhetik egymás szagát, hallhatják egymás hangját, fontos, hogy saját fajtájukkal olfaktív és auditív kontaktusban maradjanak.
  Mindegyik tengerimalacnak „saját személyisége” van, egyik könnyebben, másik nehezebben barátkozik. Nem akkor (azért) szelídebb, ha (mert) egyedül tartjuk! Akár egyedül él, akár társa van, időre van szüksége, hogy megtanulja, bízhat bennünk, nem kell félnie tőlünk.
  Ha többet foglalkozunk vele, gyakran vesszük kézbe, jutalomfalatokkal magunkhoz csalogatjuk, gyakran az ölünkben etetjük, s beszélünk hozzá, lassan megszelídül.

A kisgazdival az ágyban   Félénksége lassan feloldódik, felismeri hangunkat, bőrünk illatát érezve megnyugszik, s a simogatást, becézést sajátos mormogással jutalmazza. Egy idő után megszokja társaságunkat, s már nem rémül meg, amikor felvesszük.

  Mielőtt kivennénk ketrecéből, Így vegyük fel a tengerimalackáthanggal jelezzük közeledésünket. A tengerimalac hallása nagyon kifinomult, akár a lépéseinket is felismeri, s a másokétól megkülönbözteti. Két kézzel emeljük fel, gyengéden, de határozottan. Egyik kezünkkel nyúljunk a mellkasa alá, a másikkal a hátsó felét fogjuk meg.